Részvétli feltételek

Általános fizikai feltételek

A túrákon való részvételhez általánosan jó egészség szükséges (csak olyanok vehetnek részt, akiknek nincs semmilyen szív- és érrendszeri, valamint mozgásszervi betegségük, továbbá fertőző betegségük, illetve testi vagy szellemi fogyatékuk), kizáró ok minden olyan betegség vagy sérülés, ami gátolná vagy megakadályozná a túra teljesítését.

 

Készülj fel alaposan a túrára! Gondold végig, mennyi folyadékra, élelemre lehet szükséged útközben, s annyit hozz magaddal, amennyire feltétlenül szükséged lehet. 

 

Minden résztvevő saját felelősségére indul az utazásokon és a túrákon.

 

Amennyiben egy résztvevő egészségi állapota, fizikális felkészültsége vagy felszerelése nem az adott túrának megfelelő, a túravezetőnek jogában áll – a résztvevő és a csoport egészségének és biztonságának védelme érdekében – a résztvevőt eltanácsolni a túrán való részvételtől.